ANKH

ISIS ISTENNŐ ÉS AZ ÉLET KULCSa

Az Ankh ISIS Istennő eszköze, egy portállal a közepén, amely a szív belépési pontját szimbolizálja. A felső részét tekinthetjük a kehelynek, a női méhnek, a másik részét a fallosznak, tehát a teremtés mindkét energiája egyesül és EGYÜTT ábrázolódnak az Ankhban. A méhnek megvan az a lehetősége, hogy lelket hozzon le az anyagba – az élet leheletét.
Az ősi misztériumiskolákban az Ankh segítségével végezték a beavatásokat.

Mindig, amikor Isteni eszközökkel dolgozunk, a szellemet aktiváljuk. Azzal, hogy a Szeretet kelyhei vagyunk, tiszteletet, tudatosságot és szeretetet testesítünk meg a teremtés legnagyobb javára.

Az Ankhról, az élet kulcsáról, az élet leheletéről szóló tanításokat a teremtés lehetőségeként írták le Atlantiszban/Egyiptomban. Az Ankh ezenkívül úgy néz ki, mint egy angyal, egy emberi lény, egy kulcs. Úgy is tekinthetünk rá, mintha a végtelen szimbóluma kétszer egymás fölé lenne helyezve nyitott végekkel – a „lábfejek” és a „karok” a nyitott végtelen szimbólum megkettőzve – ami azt jelenti, hogy valamit világra hozunk az örökkévalóságból (ami a hurkon keresztül érkezik meg).

Ízisz úgy adta vissza az életet Ozirisznek, hogy hagyta lélegzetét keresztüláramolni az Ankhon. Az Ankhot a fej fölött is tarthatjuk, hogy összekapcsolódjunk a felsőbb Énnel vagy lencseként használhatjuk, hogy „belelássunk” a spirituális birodalmakba.

Lassan újra megtanuljuk hogyan használjuk szimbólumainkat mély tisztelettel az egész teremtés felé. Az Ankh a kulcsa, hogy felelősséget vállaljunk a Rózsa Rendje csoportokban, valamint a lélekenergiánkat is behozza a testünkbe. Ízisz egyik legmélyebb misztériuma az, hogy az Ankh-kal anyagba hozzuk a lelket.

Rendelhető Onyxból készült Ankh kereszt.

Megrendelés és árajánlat: shop@tachyonhungary.com

Kapcsolat

Tachyon Hungary Kft

Email

chamber@tachyonhungary.com

Telefon

+36 20 382 4000

Helyszín

Mogyoród, Magyarország 

Fő támogatóink

Hírlevél